Néha ledöbbenek,mennyire gyorsan telik az idő.Több,mint egy év telt el azóta,hogy tavaly nyáron megirtam a BME-GTK-s gólyatábor-beszámolót.Az is egy jól sikerült pár nap volt és ahhoz méltóan,de a lehető legszubjektivabban irtam le az élményeimet.Ugyanis nem volt mivel összehasonlitani.Egész fura helyzet alakult most viszont ki,kisországunktól távol,1500km-e lehetőség lett mégegyszer gólyának lenni és részt venni egy két napos study trip-en. (igaziból itt is a csapatépités volt a legfontosabb,nincs különbség témáját tekintve a két tábor között)

Lőttem néhány képett az indulás előtt a kis utcámról,telj1_2.jpgesen elvarázsolt kis hobbit megye feelingje van.
A tábor előtt a tanáraink annyit mondtak csak,hogy hozzunk sportos ruhát,egy hálózsákot és alkoholt szigorúan tilos hozni.Azt,hogy hova megyünk nem árulták el,hiába kérleltük őket.Kedden reggel el is indultunk.Két osztály ment erre az útra együtt,a miénk,Team U és a Team V.Külön busszal mentünk.A tanárok itt még voltak jelen,minket felsőbb évesek,úgynevezett Tutorok vezettek.Felszállás után kiderült,hogy 3órás út előtt állunk és az is,hogy mivel 27en vagyunk,legalább 27,de inkább nagyjából 30-35 mobilt szeretnének látni egy zsákba,tehát mindenkinek le kellett adni minden elektromos eszközt.Ezután kezdődött egy kis ismerkedős játék.Felosztottak minket 6fős csapatokra,majd ki kellett találni egy csapatnevet, (nekünk ez Rolling Drunkeds volt ) és egy csapatkiáltást (WHERE IS MY BEER?!) Miután ez megvolt,kitöltött minden csapat egy kis tesztet,ilyen háziverseny feelingje volt az egésznek.Mikor ezt befejeztük,ilyen 2perces villámrandikat kellet tartanunk.Az ablakoldalon ülő emberek a helyükön maradtak,a belsők pedig mindig egyel előrébb ültek.Ezzel is megkönnyitették az ismerkedést,beszélgetést egymás között.Egyébként,csak angolul szabadott beszélni,akit rajtakaptál más nyelven beszélni,megcsaphattad a popsiját.SPANK.

Mikor odaértünk,a német határtól nem messze lévő,még csak falunak se nevezhető,az elcseszett semmi közepén lévő 3épületeggyüttesből álló romos szarhoz,elkezdtünk kipakolni.16an voltunk fiuk egy szobában,emeletes ágyak voltak,tiszta olyan volt,mintha katonaságban lettünk volna.Elsőre elég szarul nézett ki,de az ebédlő nagyon tiszta volt,a konyha pedig nagyon szép és jól felszerelt,tehát sejtettük,és reménykedtünk,hogy mire ágyba kerülünk,már ugyis mindegy lesz és egyébként is,nem a földön kell hálózsákban aludni.
Elkezdődtek némi pakolás után a játékok.A team U és V osztály 6-6 csapata,tehát összesen 12 csapat szált versenybe egymással.Kaptunk egy térképet és mint a cserkészek,mentünk keresni a 7 darab állomást,szép sorban.Minden állomásnál más volt a feladatunk,volt ahol tojás kellett kiskanálon elszállitani A-ból B-be,volt ahol kókuszdiót kellett 2embernek a hasuktól a nyakukig eljuttatni,a kezük használása nélkül és volt,ahol azokból a ruhákból,amit le mertünk venni, kötelet kellett csinálni és ennek a hosszúsága volt a meghatározó.Igaziból,a játékok ugyanúgy a barátkozást,csapatépitést segitették és persze egymás megismerését.(Nagyon könnyen megismered a másikat,ha 3óra beszélgetés után a fényes napon,egy kurva rét közepén egymással szembe le kell alsóneműre vetköznötök..) Annyi volt a különbség a magyarországon lévő és eközött a gólyatábor között,hogy itt nem kaptunk alkoholt,amitől kevésbé volt laza az egész.Viszont én azt gondolom,hogy az első táborban meg túlságosan a végtelen mennyiségű piáról és szexről szól az egészel,nem pedig a játékokról.Nem tudom melyik a jobb,mindkettő más megközelités.

Miután visszaértünk a szállásra találkoztunk a tanárainkkal,Lois-szal és Peterrel.Félig meddig közösen megteritettünk,mindenki kapott sütit,kávét,banánt,zöldalmát.Megettünk mindent,majd volt további 2óránk arra,hogy kitaláljuk mit fogunk előadni.Ugyanis,előző nap már minden csapat kapott 1-1 fő irányvonalat,ami nagyjából 5percben elő kell adni.Volt több kategória: balett,rock,szinjáték,rap és riverdance.Mi a szinjátékot kaptuk.Minden csapat már hétfőn délután a suliban,vagy valami közeli kocsmában ezen dolgozott,kivéve a miénket,ugyanis többen nem értek rá,volt aki nem tudott jönni,stb.Szóval,volt 2óránk hogy kitaláljuk.4 lány volt a csapatba és 2en voltunk fiúk.Arra jutottunk hosszas elmélkedés után,hogy a hercegnő és a béka meséjét fogjuk előadni,mégpedig úgy,hogy 4 darab királylány szeretné meghóditani a békát.Én a narrátor és egyben rendező szerepet választottam,ugyanis az ötletgazda én voltam és egyébként is gyerekkori álmom volt,hogy egyszer rendezhessek egy filmet.

Este 6körül összegyültünk a társalgó/ebédlőben és kihirdették a délelőtti játékok eredményét.A vicc az egészben az volt,hogy a 12.csapat is nyert valamit.Na igen,de mit? Nekik kellett feltakaritani reggel buli után,A 11.csapat megnyerte a reggeli felpakolását,és igy tovább.A mi csapatunk 5.lett,és a vacsorához kellett megteritenünk.Talán ez volt a legkevésbé szar feladat és rögtön pár perccel utána túl is estünk rajta.Ami viszont meglepett,hogy az első 3 csapat mindegyike kapott közel 50ezer forintot,amit a következő "osztálykiránduláson" elkölthet.Ez azért elég fasza dolog szerintem.
Ezután megvacsoráztunk és előkerültek a borok.Konkrétan megihatatlan mennyiségű,egyébként nagyon finom fehér és vörösbor került elő.Rengeteg üditő is volt és a dánokhoz képest egész jó,meleg kaja is volt.Ami meglepő volt,hogy a 2-3 tanár nem foglalt helyet magának külön asztalnál,hanem nemes egyszerűséggel beültek a diákok közé.
Mikor megettük a vacsit,kezdődött a java.Addigra már kb. este 8-9 volt,és mindenki kellőképpen megitta a folyékony bátorságot az előadáshoz.Mindenki helyet foglalt,és elkezdődtek sorban a csapatok előadásai.Elképesztő hangulat volt,mindegyik müsor után felállva tapsolt mindenki.A tanárok pedig abszolut nem vettek részt a diákok irányitásában,ezt mind a tutorok végezték.Néha egy SHUT THE FUCK UP elhagyta a szájukat,de azt is a legnagyobb jóindulattal mondták (és nem mellesleg mindenki röhögött,nem túl megszokott otthon,hogy csúnyán beszélnek és ennyire közvetlenek a tanárok.) Mi is előadtuk a kis darabunkat,készült is videó róla,de sajnos csak a héten második felében fogom megkapni.Én mondjuk lőttem egy képet a 4ből 3 hercegnőről...a béka lemaradt róla.20130827912_1.jpg

Miután lement az összes müsor,a tutorok kimentek pár percre megválasztani a gyöztes csapatot mindkét osztályból.Mikor visszajöttek,elég nehezen tudták a kicsit már ittas diákokat lecsöndesiteni.Pár perc próbálkozás után,mikor már nem volt nagy zaj,megkérdezte az egyik srác,hogy nem érdekel-e minket,ki a győztes? Én erre pofátlanul telitorokból bekiálltottam,hogy rohadtul nem az a lényeg,hogy ki nyeri meg,hanem hogy jól érezzük magunkat.Erre a tanárok és a diákok is felállva,fütyülve tapsoltak.Sajnos nem lett akkora happyend,hogy ezután megnyerje a mi csapatunk,de öröm az ürömben,hogy legalább a Mátéék csapata nyerte.Örömujjongás,újabb 50ezer forint került kiosztásra,majd indulhatott a buli.A tanárok itt elbucsuztak, mi pedig szabadon táncoltunk,ültünk kint különböző asztaloknál,és töltöttük magunkba a korlátlan alkoholt.Egyébként,nagyon jókat beszélgettünk az este folyamán és én rengeteg mindent tanultam különböző kúlturákkal kapcsolatban.Például,a csehek egyenesen utálják a külföldieket,ezzel ellenbe a dánok pedig csak nem szeretnek kezdeményezni,de ha odaülsz beszélgetni,akkor nagyon kedvesek.Persze ez általánositás,de azért szerintem van alapja.

Másnap felkeltünk,megreggeliztünk,majd együtt összepakoltunk.Rengeteg kaja,csipsz,üditő megmaradt,ezt elkezdtük egy helyre gyüjteni.Ezt később igaziból szétosztották,tehát odamentél,és azt vettél el amit akartál,szabad rablás volt.A legnagyobb poén pedig indulás előtt volt pár perccel,mikor az egyik tanár megtalált még a hütöben kb 4kg csirkemellett,megsütve,viszont az egész egy undoritó fehér szinű félig átlátszó szemeteszacskóba volt.Elkezdte kérdezgetni,hogy valakinek nem kell-e és miután senki se jelentkezett én úgy voltam vele,hogy baszki,ingyen kaja miért ne.Elkértük,hazahoztuk,és kiderült hogy ezt valószinüleg elfelejtették felszolgálni,és nagyon finom kis füszeres tepsis csirkemellet kaptunk.De konkrétan annyit,hogy nem fért el a mélyhütőbe.Az a szép,hogy elmentünk 3 szendviccsel,majd hazatértünk kb 2hétre elegendő,kb 4-5 kg már kész csirkemellel.So much win!
Összeségében ez is egy nagyon jó gólyatábor volt.Jobb lett volna ha kapunk némi alkoholt már a játékok közben,de igy is teljesen türhető volt.Viszont a müsorok elképesztőek,sose fogom elfelejteni azt a hangulatot,hatalmas élmény volt.Rengeteg emberrel sikerült megismerkedni,ilyen szempontból is nagyon jó volt ez a 2 nap.

A bejegyzés trackback címe:

https://idealnewgeneration.blog.hu/api/trackback/id/tr845482199

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.