ozenk.jpg

Érdekes, hosszú, és tanulságos napunk volt ma.Reggeltől egészen késő délutánig óráink voltak, mégpedig kifejezetten nehezek.Délután "business law" óránk volt, ami rendkivül hasznos, viszont ugyanakkor rendkivül unalmas is. Az óra vége fele megkérdezte a tanár az osztályt, hogy kinek van munkahelye. Néhány kéz a magasba lendült, köztük az enyém is, hivatalosan még van munkám. Egyenként meghallgatott minket, ám mindenkinek borzasztóan leegyszerűsitette a munkáját pl: a kertész fiú csak tárgyakat mozgat,stb.. Amikor én jöttem a sorban, elmondtam, hogy cook-assistant vagyok.Erre rögtön nekem szegezte a kérdést,hogy akkor ugye takaritok és répákat vágok? Kezdett felmenni bennem a pumpa. Mondtam, hogy nem egészen, nem takaritok, viszont ehelyett én is sütök, főzök. Nem is tudom leirni azt a kaján mosolyt az ügyvéd úr arcán, de csak annyit mondott: "Tehát akkor csak felvágsz dolgokat és a serpenyőbe teszed?" Az osztály itt jót nevetett,tetszett mindenkinek, ahogy legyőz a szópárbajban a tanár úr, viszont tudni kell rólam, hogy nagyon nehezen jövök ki a sodromból, de ha megtörténik, előbb jár a szám, mint, hogy végig gondolnám amit mondok.
Van az az érzés, amikor zavarba vagy és egyszerűen megy fel a vérnyomásod, mások nevetnek rajtad, te meg tehetetlenül ülsz ott.Elszakadt a cérnám, visszakérdeztem: "Ön pedig akkor csak ott áll egy tanteremben,és magyaráz?" 5másodpecig néma csönd,szinte megfagyott a levegő.

Majd ezután újra hatalmas,kaján vigyor került az ügyvéd úr arcára, s igy szólt: "azt hiszem,megbántottalak előbb,ne haragudj" Majd együtt nevett az egész osztály, s velük együtt én is, félig azért, mert zavarba voltam, amiért tiszteletlenül beszéltem, félig pedig, amiért beismerte a tanár, hogy igen, ő is csak ott áll és szövegel.
A feladat lényege az volt, hogy egy példát szeretett volna mondani az eladásról,ezért elemezte mindenkinek a munkáját.Ez a szép az itteni oktatásban, hogy mindenki ódakat zeng róla, hogy mennyire közvetlenek és eddig a pillanatig azt hittem, hogy csak eljátszák ezt a lazaságot, mikor együtt cigiznek a diákokkal,vagy együtt ebédelnek, de most végképp bebizonyosodott, hogy nem.Ez a tanár konkrétan erre várt, hogy valaki előrántsa a kardot és neki álljon párbajozni, ilyenek az ügyvédek.
Utána pedig az óra végén a névsorból találomra kihúzott egy nevet, gondolhatjátok ki volt az. Úgy indult a beszélgetésünk: "Balazs, tegyük fel, kölcsön kell kérned a banktól 1 millió koronát...Ezzel még ugye nem bántottalak meg?" Majd megint együtt nevettünk, tehát érződött rajta, hogy egy pillanatig nem vette ő sem személyes támadásnak, amint mondtam.
Sikerült beállitanom a facebookos követés gombot a blog alján, továbbá pedig oldalt a blog facebookos oldalát lehet likeolni, aki hozzájárulna a blog és az én sikeremhez, kérem tegye meg :)

****

This was an interesting, long and useful day. We had lessons the whole day, from early in the morning to the afternoon. The last 2 lessons were Business Law, what is quite difficult to understand, but this class will be of importance in the future. At the end of the lesson, the teacher asked the class to tell him who have jobs among us. He listened to our answers one by one, but he used a sarcastic tone and oversimplified all our roles to the verge. For example, if someone said he worked as a gardener, the teacher said this guy only moves things around a garden, etc. When it was my turn, I told him that I’m a cook assistant. Then he replied immediately that I just cut carrots and wash the dishes. I started to feel angry. I said that not at all, I don’t do cleaning, I cook. He thought I only cut things and put them into a pan. He had an irritating smirk on his face and everybody was laughing in the class, so I felt truly offended. I asked him if I only cut things, then was he just standing in a classroom and talking?

5 seconds of silence. The annoying, ironic smile appeared again, and everyone laughed as one. I was pretty embarrassed, because I didn’t want to disrespect the teacher, but it was just too much for me in that moment. At the end of the lesson, he wanted to make an example with someone. He wanted to choose a person randomly from the list of the class. He shouted "Balazs".And then, again, the smirk. He started the conversation like this: "Balazs, let’s assume that you borrowed 1 million dkk from the bank... this topic isn’t bothering you, is it?" …Then we were laughing together again, as nothing had happened, that’s why I really like to be here, because people are open and they can joke and take jokes too.
Finally, I could correct my blog, so now you can follow me on facebook and you can like the blog's facebook page. Don't forget it

A bejegyzés trackback címe:

https://idealnewgeneration.blog.hu/api/trackback/id/tr965557350

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.