blogkep.jpg

Ha az ember körbenéz maga körül,kiket lát?Milyen emberek ezek? Akikkel a munkahelyünkön,az edzőterembe, az időnk többségét eltöltjük?Akármennyire is boldog és vidám vagy,az emberek többsége megkeseredett,árad belőlük a negatívizmus, és ők ezt egyszerűen nem értik,sőt,talán még téged néznek furcsának,hogy élvezed az életet.Nincsenek céljuk,de ha van,akkor se tesznek értük,hiszen miért is mozdulnának ki a komfortzónájukból.Pedig pont ez a lehetőség mindenki számára,hogy valami maradandót alkosson.

Kell,hogy legyenek céljaink.Én,mióta az eszemet tudom,vékony gyerek voltam,és mindig irígykedve néztem azokra a barátaimra,akik már 16-7évesen férfiasak,nagydarabok,izmosak voltak.Ám egyszer csak eljött az a pont,hogy azt mondtam,ebből elég.Ekkor kezdtem el edzőterembe járni.Amivel,ha egész őszinte leszek,nem volt túl nagy sikerem,talán 2év alatt ha 3-4kilót sikerült felszednem,ám ettől még mindig nem éreztem magam Hulk Hogannek.Egyszerűen,hiába éreztem azt,hogy mindent megeszek,ami nem tud elég gyorsan elszaladni előlem,ez mégse volt elég.Akkor még nem tudtam,egész pontosan hogyan valósítom meg azt,hogy nagy darab,szőrös állat leszek.(Szerencsére eltelt két év,és megjelentek az első borostáim! :) ) Ám,van egy fontos dolog,amivel eddig nem foglalkoztam eleget.Ahhoz,hogy a szervezet izmot építsen,több kalóriát kell bevinni,mint amennyit elégetsz az adott napon.Persze,nem árt,ha közbe edzel is.2012.Június 15-én jött el az a nap,aminek már éppen ideje volt.Elkezdtem egész pontosan grammra mérni azt,ami megeszek.Megbarátkoztam az internetes kalória táblázatokkal,és hirtelen,rájöttem,mit jelent,amikor azt mondják,szemét kaja.
Nem foglalkoztam azzal,mikor a családi ebéd közepén mindenkitől kaptam a megjegyzést,hogy vajon az olimpiára készülök,és azért méregetem az ételeket a tányéron,vagy csak szimplán szeretném,ha beszélnének rólam.Ez után hivatalosan is megkaptam családon belül az Olimpikon nevet.Nem érdekelt,tudtam,hogy ez az egy út vezet a sikerhez.A kitűzött 80 kilóhoz,mert hogy 80kilótol FÉRFI a férfi.Aki épp tömi magába a pizzát,meg a kólát,és jót vigyorog a bajsza alatt,hogy ő ezek szerint igazi férfi,mert ő 110kg,annak elárulom,nem erre céloztam.Nem könnyű,ezt kijelenthetem több mint egy hónappal a tömegnövelő diéta elkezdése után.Rengeteg áldozatot kell hozni,mint az élet más területén is,ha el szeretnéd érni a céljaid.De megtérül a befektetett energia.Mióta elkezdtem,és nap mint olvasok erről,hogy miben mennyi fehérje/szénhidrát/zsír van,egyszerűen,mintha felkapcsolták volna a villanyt,és az egész eddigi életemet vaksötétben éltem volna.Gyakorlatilag teljesen mindegy volt mit tettek elém,ha finom illata volt,és ízlett,megettem.Gyerekként legvadabb álmaimban se tudtam volna képzelni,mi lehet a rossz a "mekis" kajában,hiszen annyira ízlett.De ez mára megváltozott,és rájöttem,hogy sokkal többet jelent a célom,és az egészségem.Egyébként pedig lehet egészséges ételből is legalább ilyen finomat enni.


Akármibe is kezdünk bele az életbe,ahhoz,hogy elérjük a céljainkat,rengeteg áldozatot kell hoznunk,ami nem könnyű.Hibázni fogunk,hiszen emberből vagyunk."A világ nem csak napfény,és szivárvány.Ez egy kegyetlen,undok hely,és bármilyen tökös srác vagy,térdre kényszerítenek,ha hagyod,és soha nem engednek felállni.Senki nem tud olyan nagyot ütni,mint az élet.De nem az számít mekkorát ütsz,hanem,hogy mennyi ütést állsz ki,mikor talpon kell maradni.Bírni kell a pofont,és muszáj menni tovább! Csak így lehet győzni!Ha tudod,hogy mit érsz,menj és küzdj meg azért,ami jár,és közbe viseld el a pofonokat. Ne mutogass másra,ne mond,hogy nem te vagy a hibás,hanem ő vagy ő vagy akárki,ez gyáva duma,és Te fiam nem vagy gyáva,te jobb vagy annál!!"
/Rocky Balboa/

 Napi táplálékbevitel

 

Étkezés ideje

 

Táplálék

Fehérje   

Szénhidrát 

 Zsír 

7.30

100g zabpehely+20g méz

+2tojás

25 80 17
10.00


150g Tonhal 44 0 12
12.30


100g Barna rizs+150 csirkemell 43 77 5
15.00


200g tészta+zöldségek 10 60 1
20.00


10g tonhal+100g rizs 39 76 15

Összesen:

161

293

50

A bejegyzés trackback címe:

https://idealnewgeneration.blog.hu/api/trackback/id/tr554663000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

THeINsane 2012.07.21. 01:53:39

Szia! Tetszik a blog, érdekeseket írsz. Szerintem egyébként sokan gondoljuk hasonlóan a dolgokat mint te, csak maximum nem verjük nagy dobra, én pl ugy vagyok vele, hogy magamnak edzek, nem másnak. Nem vagyok tökéletes de az átlagnál sokkal jobb, mégsem posztolok idióta feszítős képeket facebookra.
Az étkezésed lenne 2 megjegyzésem. Ugye azt írtad, hogy tömeget növelsz, akkor szerintem ehetnél 2. étkezésre is szénhidrátot, ill, utolsó étkezésnél, nemtudom, hogy csak lemaradt e egy 0, de 100g tonhal jobb lenne mint 10.

Balazs in the world · http://balazsintheworld.com 2012.07.23. 07:32:32

Szia!
Ennek örülök,ha sokan gondoljátok így,bárcsak mindenki az edzőterembe így gondolkodna..Az étkezős táblázatot nem volt időm még kiegészíteni,de iszok napi 2x tömegnövelőt,amibe van még bőven plusz szénhidrát.A tonhal pedig jól mondod,tényleg 100g akart lenni.
Köszönöm az észrevételeket!:)
süti beállítások módosítása