oyraf.jpg

Oké, ez Dánia. Az a furcsa, hogy közel 2 hónap után is meglepetéseket tud okozni az ország és az itt élő emberek.

Tegnap a Máténál aludtam, húst sütöttünk, söröztünk, játszottunk, nagyjából hajnali 3ig.( Ő egy percet sem aludt), majd reggel 8ra bementünk a suliba. Igazi hétfőhöz illő hangulat volt, mindenki totál kómás, néma csönd a terembe, mindenki küzd, hogy ébren maradjon. Sok olyan dolog van itt Dániában amit nem tudsz összehasonlitani Magyarországgal: az egyik,hogy a tanárok szeretnek tanitani. Tényleg, nekem is nehéz megérteni ezt 20 év "otthon" töltött év után.
A tanárnő reggel bejött, majd elkezdtük elemezni közösen Ashton Katcher egyik "beszédét", ami nagyjából ilyen Viva Comet szintű volt, 5 másodpercenként megzavarta valamelyik visitó teenager lányt. Azon vitáztunk,hogy az ő neve vajon brand-nek számit-e? Ezután megkérdezte, hogy az én blogom brand-e, majd hogy keresek-e ezzel pénzt? Mondtam, hogy természetesensajnos nem. Rögtön rávágta, hogy pedig kéne és később megtanit arra, hogyan tudom ezt megtenni. Megbeszéltünk egy időpontot, amikor segiteni fog, addig is pedig adott egy tippet milyen könyvet olvassak el. (Az órák végeztél el is kezdtem,estére pedig befejezem) De ez otthon teljesen elképzelhetetlen story, hogy egy tanár valóban törődjön azzal, hogy a diákot mi foglalkoztatja, és hogyan tudna azzal pénzt keresni. Elképesztő.
Ezután a kis ráhangoló gyakorlatsor után elkezdődött a tananyag feldolgozása. 3x2 óra marketingünk volt ma, ami egymás után nagyon sok, igy az ebéd szünet után, következett egy kis játék. Kapott mindenki 1-1 szines poharat, majd youtubon megnéztünk egy oktató videót és az alapján el kellett közösen énekelnünk egy dalt, közben pedig a poharakat hangszernek használni. Nagyon jó móka volt, a folyosóról időről-időre egyre több kiváncsi diák kezdte el figyelni az előadásunkat és velünk együtt nevettek.


Megkaptuk ma az első jegyünket a projectünkre. 2-est kapott a csapatunk, ami azt jelenti, hogy átmentél, de kevés, amit letettél az asztalra. Az első projektünk volt, nem tudtuk még hogy hogyan kezeljük, ha valaki egymaga túl sokat vállal, vagy éppen ellenkezőleg, ha valaki totál lusta. Rengeteg hibát vétettünk, de ez azt is jelenti,hogy a következő projektünkben (reményeim szerint) már nem követjük el ezeket a hibákat.

3kor vége lett a sulinak, én azóta még mindig itt ülök, a tanárnő által ajánlott könyvet olvasom. Fantasztikus érzés, amikor csak a céljaid lebegnek a szemed előtt és az éhség mint olyan már nem foglalkoztat. Gyakorlatilag reggel 7 óta egy darab szendvicset ettem, de ez nem számit. Én hiszek a nagy számok törvényében és azt gondolom, ha az ember jó helyre fókuszál és sok vasat tart a tűzbe, előbb utóbb meg lesz az eredménye. Szeretnék elinditani a közeljövőben egy videó blogot, szeretnék hirdetéseket elhelyezni a blogomon, ezzel is segitve azt, aki például lakást keres itt, vagy orvost, vagy konditermet, teljesen mindegy. Szervezem a bulit,a héten 2 tárgyalásom is lesz különböző helyek tulajdonosaival és mindemellett munkát is keresek, emailezek amennyit tudok, szerdán pedig újra elárasztom a várost az új, immáron a kommunikációt tanitó tanár által is jóváhagyott formában. A nagy számok törvénye alapján, valamelyiknek működnie kell. Ennyi volt mára, meg szabad osztani a bejegyzést, remélem jól szórakoztatok! :)

******

Yesterday, I was at Máté's place and we played on the computer until 3 am (he didn't even sleep a minute that night), so upon my arrival at school the next day I was quite tired.nice_smile-wallpaper-1680x1050.jpg But soon I realized it's Monday, and everybody feels the same so I just bought a coffee and tried to stay awake during the day. In Denmark there are a lot of things that you can’t compare to other countries: the teachers love to teach. No, I’m not kidding and it's still hard for me to comprehend. The teacher came in and we started to talk about Ashton Kutcher (so not cool, is it?) and about  brands. She asked me about my blog - is it a brand, and if it is, do I earn any money with it? Obviously I said no, but I want to. She immediately said that I should, in fact, get money out of it and she will teach me how to do it later on. I found a book in this topic and I started to read it after my lessons. - At "home" (Hungary) this phenomenon is absolutely unheard of, that teachers really care about their students and they want to help them. Maybe I overlooked a few exceptions, but that’s my general experience. - After this small detour we started to study. We had 3x2 hours of marketing lessons today, what is really a lot time of focusing on the subject. So right after lunch everybody got a nice, colorful glass, then we watched a tutorial video on youtube and were singing along and used the "instruments" together. After you watch the video, you will understand. It was really funny, and as the time passed, a lot of people started to watch our class from the corridor.

We got our grades for our first project today, it was graded 2. This means that you passed, but it’s still terrible, and you have a lot of things you have to correct. We, who haven’t yet learned how to do a proper project like that, relied too much on people who studied in business high schools. Honestly, we made several mistakes, but hopefully we will have learnt from them and won’t make them again. We finished our last lesson at 15.00, now it’s 19.00 and I’m still sitting in school. I want to finish the book about the blog advertisements. I love this feeling, when you have dreams, and you watch them while they come closer and closer. I haven’t eaten since morning, but starving really doesn’t matter to me at the moment. I want to start a video blog in the future, and I also want to learn how to use the ads on my blog. I will have 2 meetings with the owners of the bars, because I still want to organize some parties and I’m also looking for a job, so on Wednesday (when I’ll have the day off in school) I will go to the town center with my CVs again. I believe that if I spend almost all of my time studying and trying to do my own business in several ways, things will happen. That’s all for today, I hope you had fun, don’t forget to share the post. :)


A bejegyzés trackback címe:

https://idealnewgeneration.blog.hu/api/trackback/id/tr115555614

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása