"A szájak szélén gyűlölet
és harag remeg
A világ nagy beteg.

Te boldog vagy, hogy van kit féltened
egyetlen életed
Ennél komolyabban nem veszed.,,

Adj hitet és elhiszem neked
hogy élni szebben is lehet
Sok okos megvet és nevet
de te észre se vedd, csak adj hitet!"

Kettő napja vagyok itthon újra Magyarországon. Természetesen jó itthon lenni. Itthon lenni a családommal, a szeretteimmel. Nem pedig az országban. Azt gondoltam, hogy fél év az fél év és ahogy én is, a világ is rengeteget változik. Tévedtem.

Pénteken még a családi burokból nem kerültem ki, minden rendben volt, a rég nem látott szüleim, testvéreim, közös, hatalmas kajálások. Ez szép és jó, de elkövettem azt a hibát, hogy szombat este egy kis sörözés után elmentünk bulizni. Tudjátok, nincs lelkifurdalásom. Én úgy mentem el, hogy indítson  Magyarország, a magyar fiatalság új, tiszta lappal.
Ahogy odaértünk az Ötkert-be, (ami most Budapesten a 20-30 közötti fiataloknak talán a legideálisabb hely) hatalmas sor fogadott. Ezzel nincs is baj, de amikor fél óra sorban állás után azt veszed észre, hogy a szórakozóhely közel sincs tele, a biztonsági őrök pedig a "pornépet" pár perces turnusokba engedik be, amolyan heccből, te pedig fél órája állsz a -3 fokban, az nem lelkesítő. Ezen túltettem magam. De ahogy beértünk és megálltunk a bárnál, egyszerűen azt láttuk, hogy olyan mintha kb 1000 fiatal egy helyen, de külön bulizna. Mindenkinek megfelelési kényszere van, tökéletes smink, tökéletes ruha, tökéletes test, tökéletes látszat. Elrettentő volt látni azt, amikor az emberek annyira fent hordták az orrukat, hogy gyakorlatilag meg sem látták a körülöttük lévő "halandókat". Na meg a verekedés, az itthon valamiért minden bulinak a része kell legyen, hogy megmutatom, hogy én vagyok a kemény tökü Jóska Pista, ha már kigyúrtam magam.

Aki most útmutatást várna tőlem, az rossz helyen keresgél. Sajnos, azt érzem, minél többet kezdek tudni a világról, annál kevesebbet tudok valójában és annál kisebb porszem vagyok a gépezetben.
Tökéletes megoldás volt a külföldi tanulás a menekülésre is nekem. Menekülésre a problémák elől. Azt éreztem az utóbbi pár hónapban kint, hogy nehéz megoldanom az életemet, de egyedül vagyok és csak a saját gondjaimért vagyok felelős, ez az én utam. Viszont most ébredtem rá, hogy ez valójában lehetne akár a menekülés mesteri formája is. Pontosabban: még nincs 72 óra se amit a családommal töltöttem, de már az ágyba lefekvés előtt azon agyaltam, hogy hogyan tudnám a szüleim, vagy a tesóim problémáit megoldani. Lehet, hogy velem van a baj, nem tudom, de hát ez egy blog, leírom, legalább nem néz hülyének senki. Vagy mindenki, az még jobb. Azt érzem, hogy eddig hallgattam, de meg nem hallottam más embereket s ehhez sikerült felnőnöm. Hogy jó-e? Nem, nem hiszem. Mindenkinek a feladata felelősséget vállalni a saját döntéseiért és minél jobban mentesítünk ez alól valakit, annál mélyebbre lökjük az illetőt a szartengerbe. De vajon mi a helyes, ha az a valaki, akin segítenél, egy olyan ember, akit talán a világon legjobban szeretsz, egy családtagod? Hagynád, hogy szenvedjen és tanuljon belőle? De mi van ha nem tanul a leckéből?

Tele vagyok kérdésekkel. Azt mondta egy nagyon bölcs ember, hogy azok vagyunk, amit gondolunk és a gondolatainkért csak mi vagyunk a felelősek. Talán az életben az egyik legnagyobb kihívás legyőzni önmagunkat és azokban a pillanatokban, amikor elgondolkodom, hogy "egyáltalán mi értelme élni?" (mert megteszem, egyre sűrűbben, ahogy kezdem jobban átlátni a felnőttek világát..) megálljt parancsolni és visszaterelni magunkat a pozitív szemlélet irányába. Mindig is egyszerűbb valamiért a szartengerbe elsüllyedni és hagyni, hogy szép lassan felemésszen. Ez az, amit a fél évem során a legnagyobb feladatomnak találtam: hogyan legyek motivált és mitől ne kedvtelenedjek el? De azt következtettem ki, hogy mindig rajtunk áll, hogy melyik részét nézzük az érmének, csak a jobbat néha nehezebb meglátni. Kicsit olyan érzés, mintha két teljesen külön álló személyiségem érvényesülne, mikor motivált vagyok vagy mikor lehangolt. Mikor lehangolt vagyok, csak gondolkodom, hogy miért élünk,  miért követünk el hibákat újból és újból, miért így alakult az élet, stb,stb. Ebbe nagyon könnyű belemerülni. Ilyenkor mindig a felelősség hárításról van szó. Mindenért az élet, a poltika, a kormány, a többi ember a felelős. Ez van ma a magyar lakosok többségével sajnos. Ellenben, mikor motivált vagyok, elképesztő dolgokat tudok végig gondolni, kitalálni, akár egy jéghegyet megtudnék mozgatni. Teljesen szélsőséges, nem is értem, minek és hogyan tudok ennyi különböző dolgot gondolni, néha egymás után közvetlenül. Elbaszott egy dolog ez.

Ez egy kicsit rendhagyó blog bejegyzés lett, több a saját gondolataimból. Ha van ötletetek, kérdésetek, esetleg válaszotok, azt lent komment formájában tudjátok jelezni felém.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.